Emlékezet

Tudományos igényű egyháztörténeti munkára már csak képzettség hiányában sem vállalkozhattunk, ezért az eredetileg tervezett "Egyházközségünk története" cím "Emlékezet"-té szelídült. Arról a valóságról kellene ennek az írásnak hitelesen szólni, amely már elmúlt. Az események tanúi azonban túlélték a múlt pillanatait. Ilyen "tanúk" a tárgyak /szobrok, templomok, képek /, az írásos dokumentumok és nem utolsó sorban az életúton előttünk járó, de még közöttünk élő idősebb emberek. A létező "tanukat" felhasználva emlékezünk vissza most a nyírteleki római katolikus egyházközségben történt eseményekre, múltunkra.

 

Legrégebbi tárgyi emlékünk a Szentháromság szobor. Feljegyzések szerint a XVIII. század közepén készült. 1849-ben és 1873-ban nagy kolerajárvány pusztított a településen. A környék népe a Szentháromság szoborhoz járt imádkozni, hogy ezt a félelmetes betegséget hárítsa el felőlük az Isten. Akkoriban nem volt gyógymód erre a bajra.

 

 

 

A járvány elmúlt. Az Isten meghallgatta az imákat.

 

Időrendben következő tárgyi emlékünk a Ferenctanyasi kápolna. Az 1860-as években épült. Eredetileg a gróf magánkápolnája volt. A nyírteleki Szent Anna templom felépítéséig a környékbeli lakóknak is tartottak itt szentmiséket.

 

 

 

 

A pénznek az a tulajdonsága időfüggetlen, hogy elköltése szempontjából mindig ezer helye lenne. Így volt ez az 1870-es években is. Mégis az akkori gróf Dessewffy Gyula és felesége Sennyei Anna úgy döntöttek, hogy pénzük egy jelentős részét templomépítésre fordítják. Áldozathozataluk eredményeképpen a Szent Anna templom felépült. "Szeretetét imádsággal viszonozzátok" - olvashatjuk a templom belsejében elhelyezett emléktáblájukon:

 

 

 

 

A Szent Anna templomot 1880 november 22-én szentelték fel. Azóta sok idő telt el. A templom rendületlenül látja el ma is feladatát: Isten háza. Őseink idehozták gondjaikat, reményeiket, hogy imádsággal az Isten segítségét kérjék. Gondok, remények napjainkban is vannak. Lehet kérni most is az Isten segítségét a mindig ránk mosolygó Szűz Mária szobor előtt is.

 

 

 

 

Az 1920-as években a település Dózsaszőlősi részén a lakosság sokasodása miatt igény mutatkozott egy új templom építésére. A templom építéséhez a gróf adta a telket és a követ. Az építést nagyobb pénzadománnyal támogatta az egri érsek és Énekes János nyíregyházi kanonok plébános is. A templom 1935-ben készült el és november első vasárnapján szentelték fel. Udvarán áll a település I. világháborúban elesett lakóinak emlékműve is.

 

 

 

 

Az egyházközség további misézőhelyei: Gyulatanya, Belegrád, Varjúlapos.

 

 

Hitélet

A második világháború előtti időkben Nyírtelek (akkor Királytelek volt a neve) nem volt önálló település, közigazgatás szempontjából Nyíregyhá-zához tartozott. Egyházközsége sem volt önálló. A ma még élő tanuk emlékeznek egy Csaba nevű papra (vezeték vagy keresztnév volt, már nem tudja az emlékezet), aki a háború előtt és valószínűleg idejében látta el a papi feladatokat településünkön. Egylovas fogaton járt a környék misézőhelyeire szentmiséket tartani. Ebben az időszakban az állam is támogatta a vallást, így látszólag könnyű dolga volt. Feladatát a visszaemlékezők szerint példás fegyelemmel és szeretettel látta el.

Az 1950-es évekre megváltozott az állam és az egyház viszonya. A vallás gyakorlása hátrány lett a társadalmi érvényesülésben. Túlélték az emberek. Nem tántorodtak el tömegesen az egyháztól. Még a hatvanas évek végén is egy évközi vasárnapon tele voltak a templomok, sok-sok padok között és az oltár előtt álló emberekkel. A hittanokat az egyházközségünkben a plébános feladatkört tíz évig ellátó Tirpák Imre tisztelendő Úr tartotta. A hittanórák az iskolák tantermeiben zajlottak, sokszor lehetetlennek látszó időpontokban: télen, sötétben, este 5-6 órakor. Mégis sokan iratták be a gyermeküket hittanra.

A hetvenes évek elején történt egy látványos törés a hitéletben. Miért? Ezt akár tudományos igénnyel is lehetne kutatni. Talán mert jobban kezdtek élni az emberek. Talán mert a hetvenes évek elején szinte minden háztartásban megjelent a televízió. Látványos következménye:a faluban karácsonykor szokásos nagy számú kántáló csapatok kettő év alatt szinte teljesen eltüntek. Megváltozott az emberek egymás közötti viszonya. Ez a templomba járók számának csökkenésével is járt.

1974-ben Somogyi János tisztelendő urat nevezték ki plébánosnak településünkre. Nagy lendülettel és hittel kezdett az egyházközség hitéletének és tárgyi eszközeinek megújításához. A hittanórák ebben az időben már kiszorultak az iskolákból, a templomban tartották őket. A hittanosok és a templombajárók létszáma is emelkedett, de a hatvanas évek végének állapotát már nem lehetett visszahozni.

1989 a rendszerváltás éve volt. A hitüket az emberek azóta szabadon gyakorolhatják.